Amit a harmadik szem csakráról tudni érdemes

A hatodik csakra szankszrit neve Adzsna jelentése”észlelni, tudni, ellenőrizni”.A harmadik szem csakra a tudatosság magasabb síkjaival áll kapcsolatban. A megérzéseket, az intuíciót és a médiumi képességeket (mint pl. tisztán látás, jövőbe látás, távolba hallás stb) kapcsolhatjuk hozzá.

A harmadik szem csakra lelki szinten két szerepszemélyiség ellentétpárját teremtheti meg bennünk. Ezek pedig a Médium és a Racionalissta

A Médium a csakra pozitív archetípusa. Ebben az esetben olyan személyt jelöl. aki hisz abban, hogy az élet nagy kérdéseire önmagában találhatja meg a választ. Az ilyen személy már ráébredt a figyelem szükségszerűségére és figyel a belső hangjára. Felismerte, hogy a harmadik szem bölcsessége olyan, mint egy finom suttogás amit nem lehet meghallani a hétköznapok hangzavarában. Ráébred, hogy elengedhetetlen számára a meditáció és a szemlélődés, a kreativitás és az intuíció fejlesztése érdekében. Ennek az archetípusnak a kimunkálása által csodás gyógyító, művész vagy terapeuta válhat a személyből, aki ismeri az elmélet és gyakorlat közötti különbséget. Tudja, hogy nem lehet könyvből élni az életet ezért ösztöneit követi, amelyek egyedi és jelentőségteljes látomásokkal irányítják.

Ezzel szemben a Racionalista úgy dönt, hogy nem bízhat meg az érzéseiben, intuícióiban és belső bölcsességében, mivel ezeket a képességeit különböző okokból kifolyólag már gyermekkorában elnyomta magában, ezért inkább ragaszkodik a szabályokhoz, melyekről úgy gondolja, kapaszkodóul szolgálhatnak az élet bármely helyzetében.

 

A csakrához tartozó lelki és mentális zavarok:

Rémálmok, tanulási nehézségek, hallucináció.

Csakra túlzott aktivitása: az egyén nagyon logikus, dogmatikus gondolkodású, tekintélyelvű arrogáns.

A csakra alulműködése esetében fegyelmezetlen, fél a sikertől, tudathasadásra hajlamos, alacsonyra teszi a mércét.

Ha a csakra kiegyensúlyozott, akkor az egyén karizmatikus, erősen intuitív, nem ragaszkodik az anyagi dolgokhoz, szokatlan tapasztalatai vannak.

 

A csakrához tartozó testi  problémák:

Fejfájás, csökkent látás, idegrendszeri zavarok, zöldhályog.

 

 A csakra kiegyensúlyozásának lehetséges módszerei:

Az intuíciót és a médiumi képességek felszínre hozatalát azok  a féldrágakövek ösztönzik amelyek kékes-bíbor, vagy indigó színűek.

Ametiszt: A meditáció köve. Egyaránt használható harmadik szem és korona csakrára. Jótékony, védő hatása van .segít megnyugodni, ha értelmünk és érzelmeink összezavarodnak.

Azurit: Harmadik szem csakrára helyezve segíti a médiumi képességek kifejlődését és támogatja azt a vágyat, hogy cselekedeteink az intuíciót kövessék. Jótékonyan serkenti a blokkolt, vagy nem kellőképpen kihasznált harmadik szem csakrát.

Bíbor fluorit:  Az ítélet kövének is nevezik, mivel összehangolja az ésszerűséget és az intuíciót. Az adzsna csakrára helyezve megkönnyíti a szellemi utak megnyitását, erősíti az összpontosítás képességét és elmossa a hiú ábrándokat. Segít megfogalmazni a pszichikai úton szerzett ismereteket.

Kalcit: Tiszta, színtelen változata kiválóan alkalmas a harmadik szem csakrára. Növeli az energiát, erősíti az intuíciót, a szellemi észlelést.

 

Illatok(füstölők/illóolajok) segítségével is aktivizálhatjuk a csakra működését. A következő illatok ajánlottak : játszint, ibolya, rózsaszín geránium

 

Minden csakrához tartozik egy mantra, melyet 21x lassan kell elismételni. Közben pedig az adott csakrára koncentrálni Egyszerre mindig csak egy csakrával dolgozzunk. Jó, ha nem csak a mantrát ismételjük, hanem a hozzá tartozó színt is vizualizáljuk. A mantra hatásfoka még erősebb, ha a csakrához tartozó hangmagasságban kántáljuk. A hatodik csakrához tartozó mantra a KSHAM

Magánhangzó: a homlok-csakrát az "í' hang aktivizálja. A hangskálán az "A" hangon kell kiénekelni. az "í" hang egy felfelé irányuló mozgást vált ki bennünk és azt az inspirációs erőt juttatja kifejezésre, amely újabb és újabb ismeretek felé visz bennünket.

Szine: ibolya

 

Hangtálak használatával is aktivizálhatjuk, vagy harmonizálhatjuk az adott csakrát.

 

Mentális megerősítéseket is alkalmazhatunk, melyeket elalvás előtt, vagy közvetlenül ébredés után 21x érdemes elmondani:

 

  • Átérzem a csend szükségességét életemben.
  • Kérdéseimre a választ önmagamban találom meg.
  • Pontosan olyannak fogadom el önmagam és másokat is, amilyenek vagyunk.
  • A hibák elkövetése teszi lehetővé számomra, hogy tanuljak és fejlődjek.
  • Megbízom a megérzéseimben.

 

 

(Forrás:Liz Simpson A csakra gyógyítás könyve)